A kis fenyő
A
kis fenyő egy domboldalon állt egy cseresznyefa szomszédságában. Senki sem
tudta, hogy bármelyikük is hogy került oda, de tény, hogy ott voltak a domb
tarka sokasága közt. Volt ott bodza, som, szamóca, szeder, kökény, csalán,
vadalma, szőlő, parlagfű, vadrózsa, pipacs, és ki tudja, hogy még hányféle
növény és fa. Mindez nem is számít, mert a történet a fenyőfáról és a
cseresznyefáról íródott.
Mi tagadás a kis fenyő roppant formás volt. Tavasszal mégis irigykedve nézte, ahogy a cseresznyefa kivirágzott. Nyárra termése lehúzta ágait, melyből örömmel szedtek a kirándulók és a maradékot a madarak fogyasztották el.
Ősszel színesedett, majd, mint minden lombhullató fa, elvesztette leveleit és csupaszon meredtek az ágai az ég felé.
- Hogy nézel ki, te szerencsétlen?- mondta a kis fenyő.
- Nem tudok mutatni, de mond, miért vagyok útban, ha úgyis téged figyel minden szem, miért baj, hogy én is létezem?
Favágók jöttek. Jaj, mi lesz velem? Valóban a tűzre tesznek?- gondolta a cseresznye.
Nézd csak, mondta egyikük, milyen szép az a kis fenyő, vágjuk ki, örülni fognak a gyerekek neki, hisz úgy is karácsony közeleg.
Ezzel a kis fenyőt kivágták, hazavitték, karácsonykor szépen feldíszítették.
A cseresznyefa rálátott az ablakra, melyből sugárzott a kis, formás fenyő, rajta a rengeteg dísz és a színes fények. Gyönyörű vagy, tényleg, súgta a cseresznyefa, mielőtt még téli álomra merült volna.
Tavasz lett újra a lombhullató fákon megjelentek az első rügyek, majd az apró kis levelek és végül kivirágzott a cseresznye.
Körbe nézett. Hol van a kis fenyő? Utoljára karácsonykor látta, emlékezetében mindennél és mindenkinél szebbnek.
Kicsit körbenézett és jaj mit látott, az árokparton, nem messze tőle a kis fenyő feküdt majdnem teljesen kiszáradva.
- Mi lett veled kicsi fenyő?- kérdezte ő, a szépsége teljében levő cseresznyefa.
Néhány év eltelt és a domboldalon ki tudja miért egy újabb kis fenyő növekedett. Szép volt és szinte tökéletes. Alsó ágai, mint szoknyácska kerítették körbe karcsú derekát, a felsőbb ágak arányosan követték egymást.
- Istenem, de szép, gondolta a cseresznyefa, jaj, csak nehogy az előző sorsára jusson, már tudom, hogy a sok dísz csak látszat, ha a fenyő már elvesztette a gyökereit, kiszárad szegény és kidobják.
Decemberben ismét jöttek az emberek. Az egyik megszólald: nézd csak azt a csodás fenyőt, már rég kinéztük magunknak. Ki kell vágnunk, a gyerekek örülni fognak. Ne vágd ki, mondta a másik, kár lenne érte. Inkább vegyük ki gyökerestül és hozzuk újra vissza, úgy látszik szeret itt lenni, had éljen újra.
Így tettek és a fenyőt kivitték újra. Kicsit megsínylette, de átvészelte. Azóta is nőtt és évről-évre szebb lett, de nem fuvalkodik fel soha, tudja, hogy a sorsa mások kezében van. Örül az életnek, a friss tavaszi szellőnek, a nyár melegének, a hűvös ősz érkezésének, csak a tél, igen attól az egytől fél, de ha elég nagy lesz, talán megússza drukkol érte, jó barátja a cseresznyefa.
Azóta lett jó barát a fenyő és a cseresznyefa.
2017. 08. 24.