Meghívás

És felsorakoztak.

Legelöl a Csalódás állt. Kedvtelen volt, mint mindig. Nem csoda, ő az illúziók gyümölcse - hiszen, elvárásból születik.

Mellette a Megfelelési vágy feszengett. Nem tudta, jó helyen van, megfelelően öltözött-e az alkalomra, és jó lesz-e az ajándék, amit hozott?

A Félelem a hátsó sorban bujkált. Most az foglalkoztatta, vajon mi lesz itt, ki, mit mond, hogy zajlik az este? Egyik kezét a Szorongás szorongatta - aki nem is tudta, mitől fél - a másikban egy pohár italt tartott, amit valaki érkezéskor nyomott a kezébe. Beleinni nem mert.

A Közöny már régen leült, szenvtelenül nézte a többieket. Nem érdekelte, mi fog történni, itt van-e már a házigazda, és hogy egyáltalán ki a házigazda. A többiek mondták, ma este mind ide hivatalosak. Ennyi.

Agresszió már érkezéskor bemutatkozott: majdnem a kezében maradt a kilincs, mivel nem nyílt elég könnyen az ajtó, ezért megrántotta. A reccsenést elvileg nem hallotta senki.

Az egyik sarokban a Kisebbségi érzés állt, hol irigyen, hol bátortalanul nézett a társaságra. Méregetett mindenkit: kereste a még értéktelenebbet.

A szoba közepe felé a Hitetlenség tartott kiselőadást a Gyávaságnak. Előbbi, önmagából fakadó, súlytalan magabiztossággal beszélt a vele szemben állónak, aki behízelgő mosollyal bólogatott - és meg nem szólalt volna, hogy egy szót sem ért az egészből, illetve, ami eljut a tudatáig, az csupa zűrzavar és ellentmondás. Nem is tudott mást, csak bólogatni, hízelegni. Gyáva volt.

A szoba egyik falára, majdnem az egész felületet elfoglaló óra lett felakasztva.

Hogy ki tette oda? Ereje volt, az biztos.

A mutatók este 11 óra 58 percet mutattak.

- Hangulatos belépője lesz valakinek - jegyezte meg a Flegmaság, aki semmit nem hagyott szó nélkül. Leginkább lekicsinylő, kritizáló szó nélkül.

A percmutató egyet ugrott, amikor kinyílt az ajtó.

Egy lány lépett be rajta.

Csendben becsukta a szoba ajtaját maga mögött, és megállt a társaság előtt.

Ő az egyik oldalon, szemben a többiek.

- Egy percetek van - mondta.

Amazok csak néztek, a Közöny a plafont szemlélte - hol érdekli ez a nő?

A Félelembe belehasított valami: tudta! Tessék! Ez volt az.

A Szorongás azt mormolta, "Megmondtam." Mit? - kérdezte a Kisebbségi érzés. "Azt nem tudom..." - válaszolt, és már oldalgott is el. A Kisebbségi érzésnek csak egy kárörvendő sziszegésre volt ideje, amikor megint megszólalt a lány.

- Meghívtalak benneteket. Hogy elköszönjek.

- Ki vagy te? - kérdezte a Flegmaság - És mi közünk hozzád?

- Én voltam ti. És ti voltatok én. De befejeztem. Ezzel pedig ti is befejezitek.

- Miről beszélsz? - lépett elő a Hitetlenség - Azt sem tudod, kik vagyunk! Fogalmad sincs semmiről. Menj vissza oda, ahonnan jöttél. Még várunk egy kicsit, aztán mi is indulunk. Semmi értelme nem volt idejönni. De veled nincs dolgunk.

A Félelem, a Szorongás, a Megfelelési vágy egyre csak hátrált, a Gyávaság az ajtót figyelte, hogy mehetne ki rajta észrevétlenül.

- Azt gondolod? - kérdezte a Flegmaságtól a lány - Semmi dolgom veletek?

És mosolygott. - Csak veletek van dolgom. Ezért hívtalak meg ma estére, december 31-re, éjfélre. Ugyan hangzatos a dátum, de ennyit megtartok. Egy kis giccset, ahogy sokan nevezik. És vállalom, hogy nekem fontos. Amikor a nehezén túl vagyok, kell még valami. A jó alkalom. Ez az.

És mosolygott.

A percmutató közeledett a tizenketteshez.A társaság csak állt, és semmit nem értett.

A lány is állt, és továbbra is mosolygott.

Akkor a mutató elérte a tizenkettes számot, és megszólalt az óra kis harangjátéka: bim-bam.

A csoportból mindenki a másikat nézte, volt, aki felkiáltott: alig látszik a körvonalad! Hova tűnt a Félelem? Megszűnt a Gyávaság! Eltűnt a Hitetlenség!

Így lettek láthatatlanok...néhány perc alatt. Mind.Aztán felsejlett a helyükön egy sziluett, egyre határozottabb körvonalakkal.

Egyenes tartású, határozott alak.

Ő volt az Akarat.

Odalépett a lányhoz, megfogta a kezét...és valahogy eggyé vált vele.

A lány sóhajtott, egy pillanatra behunyta a szemét, aztán kinyitotta, és újra elmosolyodott.

Csendben csukta be maga mögött az ajtót.