Egy örök barátság

   Nem hiába mondják azt, hogy a kutya, az ember legjobb barátja.

   Én csak tudom. Nekem is van egy kutyám, Lili. A történetünk igazán furcsa. Anyukám barátnőjénél voltunk, és ők tenyésztették a Bolognese fajta kutyákat. Kicsi korom óta bolondulok a kutyákért, és innen kezdődött minden. Tehát, éppen kinn játszottam a kiskutyákkal, amikor Lili megjelent. Nem engedte, hogy megsimogassam, ezért mindig elfutott. Kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy elvigyünk egy kiskutyát. Természetesen sikerült meggyőzni anyát, és már tudtam is, hogy melyik kiskutyát válasszuk. Haza fele gondolkoztunk, hogy mi legyen a neve. Anya feldobta azt az ötletet, hogy Lili legyen a neve, ebbe bele is mentünk. Persze tudtuk, hogy egy kutyus nagy felelősséggel jár, de mi akkor sem riadtunk vissza. Lili mindig is anyué ágya alatt aludt. Ám egy nap, amikor hazaértem, azt láttam, hogy Lili az ágyam végében alszik. Felkelt, meglátott és már szaladt is a szüleim ágya alá. Gondoltam, azért aludt ott, mert jó puha a fekvő helyem. De miután, már hónapokon keresztül ezt csinálta, elég különösnek tartottam. Egy este mikor aludtam, fölugrott a lábamhoz és lefeküdt aludni. Az volt életem forduló pontja, és innentől kezdve, tanítgattam és többet játszottam vele, mint eddig. Az idő múlásával, egyre közelebb jött az ágyamon. Eközben persze, a kapcsolatunk is erősödött. Egy nap mikor ki mentem a pékségbe, vittem magammal Lilit is. Kikötöttem és bementem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Lili eszméletlenül ugatott, egy kóbor kutyára, aki megakarta harapni. Kirohantam, megfogtam egy botot és elkezdtem hangosan kiabálni és hadonászni a bottal, hogy elkergessem. Mikor elment az állat, az eladó nő, bámulattal tekintett én rám, hogy mertem ezt megcsinálni és engedte, hogy be hozzam a kutyát, a pékségbe. Megköszöntem és csak annyit mondtam, hogy inkább engem harapjon meg, mint a Lilit. Persze karcolások nélkül megúsztam, de azt az érzést még ma is érzem, ami akkor bennem volt. Lili meg én, innentől kezdve szétválaszthatatlanok lettünk. Ő és én már egyek vagyunk, és nélküle nem lennék az, aki vagyok. De volt még egy ilyen összetűzésem, egy másik kutyával. Mikor onnan elköltöztünk, egy másik helyre, ott volt egy nagy német juhász, akivel nem volt jóban. Sétáltunk Lilivel és szembe jött az a német juhász, akivel nem voltunk barátok. Lili kirántotta a kezemből a pórázt, hogy megpróbáljon vele játszani, de ebből csak az lett, hogy a kutya majdnem ketté harapta, a kiskutyám gerincét. Persze, a bácsi aki ki engedte, nem fogta meg a német juhászt. Szerencsére éppen odaértem és a két kutya közé álltam. Tudtam, hogy így engem fog megharapni, de nem érdekel. Felkaptam a Lilit, és elkezdtem üvöltözni, kiabálni az úrral, hogy jó e a lelkiismerete, hogy más kutyáját kiengedi, de az enyém majdnem meghal. Amit azokban a percekben éreztem, az több volt, mint falkavezéri féltés. Azóta is velem alszik, és nem tudom elképzelni, az életem nélküle. Nem én formáltam az ő életét ilyenné.

   Az Isten akarta, hogy legyen valaki mellette, és engem gondolt a legjobbnak. Nagyon hálás vagyok neki mind ezért, hogy mindig megúsztam harapás nélkül, és hogy Lili mellé teremtett. Ez több annál, ő a végzetem és ennél többet és jobbat nem is kívánhatnék.